Turné külföldön és itthon, hamarosan megjelenő single. A blues-rockot játszó énekes-gitáros zenekarvezetővel, Kustan Adammal beszélgettünk szakmáról, életről, múltról és tervekről, és persze az egyik legfontosabb dologról, a zenéről.
NÁDAS DÁVID | Volt egy srác, egy hallgató itt Kaposváron a művészeti intézetben - ahol dolgozom - még évekkel ezelőtt. Arra emlékszem, hogy folyamatosan nyenyegtette a gitárját, talán fenn a harmadik emeleti előadóban, délutáni-esti órákban. Voltak jó kis dallamok, témák, de ott volt a levegőben azért, hogy hát ezt még gyakorolni kell… :) Na hát ez a srác Te voltál. Aztán egyszer csak elém került egy dal, majd egy újabb, és egyre nagyobb élmény volt hallgatni őket. S egy éve megjelent második albumod is, Pretty Black Suit címmel. Érett, mély, erős lemez, konkrétan rongyosra hallgatós darab. Először is gratulálok hozzá! Kérlek, mesélj kicsit arról, hogyan is volt ez, miként indult, és mi történt veled az elmúlt években?
KUSTAN ADAM | Köszönöm szépen! Jó pár évvel vissza kell pörgetni a sztorit… az egyetem egy viszonylagos gondtalanságban telt nekem szerencsére, amibe a gitárnyektetés sokszor órák helyett és/vagy hajnalokig elhúzódott. Nekem rengeteget adott az a pár év szabadságban és kifejezésben, szociálisan és kulturálisan is, de lehetőségek még nem voltak különösebb zenei pályára, csak az elképzelések vagy álmok. Az egyetem befejezése után Budapestre költöztem és itt újra alakítottam egy zenekart, ugyanazon a néven mint Kaposváron, ez volt a Little BlueMan, ami 1 kis lemezt és 2 évet ért meg és feloszlott. Nekem is rá kellett jönnöm, hogy mi az, amit valóban szeretnék és miként tudok legjobban működni.
2019 környékén jártunk, amikor rendesen beszippantott a budapesti éjszakai élet, aminek a Covid vetett véget. Akkor kezdtem el írni egy anyagot, és megfogalmazni az elmúlt pár év gondolatait, ez volt az első kislemez, az 5 dalos I Ain’t Got a Car, ami 2021-ben jelent meg. Nagyon élveztem mind az előkészületeket, majd azt, hogy 2 hétig dolgoztam rajta a stúdióban, mert a dobokon (Tóth Márton) és a trombitán kívül (Kovács Alfréd) mindent én játszottam fel és saját magam voltam a producer is. Visszanézve van több dolog, amit másképp csinálnék, de ez így van rendjén.
Majd 2 évig koncerteztem az anyaggal, megjelentettem 2 single-t, és külföldön is lehetőséget kaptam. Próbáltam egyre többet és egyre jobban és profibban dolgozni mind a zenei, mind a szervezés részén is.
2023 elején elkezdtem meghallgatásokat szervezni dobos és basszusgitáros posztra, amit fél év intenzív próba és felkészülés követett, és szeptemberben már zenekarral kiegészülve tudtam bemutatkozni, akik: Mezei Zoltán (basszusgitár), Kovács Alfréd (trombita, percussion), Vértes Péter (dob). Újabb koncerttel tele év következett 2024-ben, ahol már elkezdtem írni az első nagylemez anyagát. 2024 végén és 2025 elején a stúdió munkát követően márciusban jelent meg az első nagylemez a fent említett Pretty Black Suit, amit pár nappal később élőben is bemutattunk, majd júliustól kezdve pedig turnéztunk vele.
Sok részét lehetne még jobban kifejtetni és érzékletesebben átadni, de akkor nagyon hosszú lenne a válaszom :D , de majd egy egy számodra érdekes részbe nyugodtan kérdezz bele.
NÁDAS DÁVID | Abszolút tudok kapcsolódni hozzád az egyetemi évek tekintetében. Anno, az én fősulis éveim alatt élte fénykorát a POGO center, ott voltak a legjobb TK (tanképző, a művkar elődje) bulik. Óriási csapatások voltak, a város összes alter és underground arca ott tolta szerda esténként. A másik közös pontunk a pesti éjszakai élet, én is fenn laktam rövid ideig az egyetem után. Zenekar, bulik, koncertek megállás nélkül. Mindenképpen bele fogok kérdezni pár dologba, amiket már érintettél, de elsőként hadd kérdezzem meg, hogy te munkaszerűen űzöd a zenélést, vagy ahogy tőlem kérdezik sokszor: “van normális munkád is, vagy csak ezzel foglalkozol?” :D
KUSTAN ADAM | Tudom, hogy ez egy eldöntendő kérdés lehetne, de több dolog is eszembe jut róla. A ”van-e rendes munkád is vagy ebből élsz” kérdésnél mindig az az érzésem, hogy nem feltétlenül tekintik munkának, hanem leginkább pénzért szórakozásnak a kultúra sok szegmensét, sajnos ezt a hozzáállást leginkább csak itthon tapasztaltam.
Persze tudom, hogy a kérdésed esetében nem erről van szó, de fontosnak tartom, hogy a közönség kicsit árnyaltabban lássa. Az elején, amikor komolyabban kezdtem el foglalkozni a zenével, egyértelmű cél volt, hogy szeretném a negatív és berögzült itthoni kereteket vagy sztereotípiákat kerülni, és egy saját magamra szabott ‘know-howt’ kiépíteni és sokat tanulni, a kiemelkedő itthoni és külföldi előadóktól.
Ennek lett az eredménye, hogy abban találtam meg a megoldást, hogy próbálom a lehető legprofibban csinálni minden aspektusát, jelenleg mind booking, pr, management oldalon, továbbá, mint zenész, szerző, producer vagy zenekarvezető. Ezt következetesen várom el a kollégáimtól is lent a próbateremben, a stúdióban vagy koncerten, és a partnerektől - legyen szó egy nagyobb fesztivál szervező csapatáról, vagy egy kis családi hely tulajáról, akiknek fontos az élő zene. Tehát egy partneri viszony mindenkivel a cél, amiben létre tudunk hozni nagyon jó koncerteket.
Jelenleg még nem tudok teljesen ebből megélni, de talán már látom a közeli távlatokat, hogy ez lehetséges. Teljes állás mellett nem lenne elég időm a zenei karrierre, ezért szabadúszó grafikusként és retusőrként dolgozok, pár egyéb alkalmi munka mellett.
NÁDAS DÁVID | Én is ezt tapasztalom, hogy sajnos nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy milyen sok munka, kitartás, erő kell egyáltalán ahhoz, hogy megtanuljon az ember mondjuk egy hangszeren jól játszani, nem beszélve az egyéb zenei ismeretekről, zenekari közös munkáról, s aztán a stúdiózásról, felvétel készítésről. Hogy mennyi idő és energia, mire eljutunk például az első dalunkig, esetleg EP-ig, vagy albumig. Mondjuk azt gondolom, hogy a streaminggel és a mindenhol elérhető gyors nettel olyan mennyiségű zene ömlik már az emberekre, hogy talán már emiatt is veszít az “értékéből” egy-egy új megjelenés. Arra értem, hogy én például ha tudom, hogy valamelyik kedvenc előadómnak vagy bandámnak kijön egy új anyaga, azt úgy várom, mint gimis koromban egy-egy előadást a színházban. Izgatottan, kíváncsian, és egyfajta eufóriával. Ma meg ránéz valaki a streaming felületre, és ott van mondjuk 50 új album a világ minden tájáról. Túltelítődnek az emberek az információval, túl sok inger éri őket, és általában nem adják meg az időt, hogy befogadják, szelektálják ezeket. Nem ülnek le meghallgatni egy ismeretlen lemezt csukott szemmel, hanem valószínűleg rányomnak az autóban hazafelé menet, vagy bedobja nekik az algoritmus, és ha az első néhány dallamív nem kapja el őket, már lökik is odébb. Megváltozott a felhasználói szokás, viselkedés, sőt, szerintem napi szinten változik, nyilván jórészt irányítják őket. Úgyhogy nem könnyű ilyen körülmények között működni, és tényleg így van, ahogy mondtad, hogy ha minden egyes részét nem csinálja az ember profin, maximalizmussal, akkor szinte biztos, hogy nem is működik.
Számomra a zenéd nagyon karakteres, és erős hangulatokat ad, miliőt varázsol. Ezért is szeretnélek kicsit kérdezni arról, hogy miként érkeznek meg ezek a dalok, miről is szólnak neked, benned? Illetve hogy mennyi beleszólása, tere van a zenész társaidnak a végleges megszólalásban, soundban? Elsőre konkrétan kettő dal érdekelne nagyon: a ‘Free’ és a “Pretty Black Suit”. De örülök, ha a többiről is mesélsz, az egész lemez nagyon egyben van, mindegyik dal erős. Kicsi fiam mondta egyik nap, hogy “apa, ez nem igaz, egyszerűen nem megy ki a fejemből ez a zene” :D
KUSTAN ADAM | Nagyon köszönöm! Mindig elképesztően nagy öröm, ha gyerekek mondanak vagy éreznek hasonlót, mivel nekik a legkevesebb a tanult vagy látott társadalmi, szociális és kulturális konvenciójuk vagy reflexük. Így a legtöbbször pontos, őszinte és sallangmentes kritikát kap tőlük az ember.
Azt is örömmel hallom, ha karakteresnek hat az, amit csinálok, sikernek tekintem, hogy nem először hallom. A miértje szerintem összetett, az én szempontomból nézve több minden eredményeként tekintek erre, ami a sok munka, gyakorlás, rengeteg előadó és zene és koncert hatása.
Emellett talán az egyik legfontosabb, hogy teljesen autodidakta módon tanultam meg mindent, amiben biztosan vannak rossz berögződések is, viszont a saját hangom és karakterem sosem kellett elnyomni. Ezt a kedvenc Csak Neked Kislány dalszöveg részletem, szinte arc poetica-m, fogalmazza meg legjobban: “...engem meg nem javíthattok, engem nem ronthattok el!”
Nagyon sok dalt írtam az egyetem alatt Kaposváron, aminek a folyamata nem feltétlenül változott, de jóval tudatosabb, és a zenei és kreatív eszköztáram is hatalmasat bővült. Mindig van egy gondolat, egy esemény, probléma, öröm vagy élmény, aminek a dal lesz a közvetítő médiuma.
Ezt én egyedül magamban tudom a legjobban csinálni. Ennek már egy másik szakasza a próbatermi munka, ahova már nagyon kész elképzelésekkel viszek le anyagokat, viszont ott is rengeteget alakulhat. Az a legideálisabb, ha mindenki képes kihozni magából a legtöbbet, zeneileg és kreatív szempontból is, ehhez nekem kell a legjobban működni, mint szerző, zenész, énekes, producer és zenekarvezető.
Másokat kellene megkérdezni, de szerintem egyszer könnyű, máskor nehéz velem dolgozni. Nekem már hangszerelve szól legtöbbször a dal a fejemben, tökéletesen eljátszva, és amíg eljutunk addig, hogy minden résztvevő pontosan ismerje a dalt, értse a végső célt, miképp működik a dinamika, milyen emocionális töltete van, mit, hova, miért és hogyan kell játszani, az időigényes és kemény munka.
Ebben a folyamatban, nagyon kíváncsi vagyok, mi az, amire én nem gondoltam, milyen lehetőségeket és színeket tud még a zenekar többi tagja a saját hangszerével ehhez hozzátenni, ami erősíti a dalt és a hangulatot. Általában van idő megnézni variációkat és ötleteket, viszont gyorsan hozok döntést és jönnek a következő lépések.
A dalszövegek elég organikusan érkeznek, van, amikor kifut egy egész dalnyi és csak véglegesíteni kell, tökéletesíteni, de azt is élvezem, mikor van egy versszakom vagy egy jó refrén, és azt kell tovább írnom. Van sok kezdemény jegyzetfüzetekben vagy telefonba felírva, nem szeretem elpazarolni vagy elfelejteni őket.
Vegyük először a Pretty Black Suit dalt, ami érdekel.
Maga a szöveg még 2020 előtt íródott, annak csak a verse részeit tartottam meg és egy új refrént írtam hozzá. Az alapkoncepció és feszültség az volt, hogy egy folyamatosan dolgozó és güriző ember fáradtságát próbáltam ábrázolni, aki metrózik haza gyöngyöző homlokkal, kigombolt fehér ingben, kilazított nyakkendővel.
Az elmúlt években egyre több soult és rnb-t hallgattam, és kísérleteztem ilyen hangzásokkal, amiből lett egy gitártéma, ez a dal refrénje, amihez egy pofátlanul minimalista versét találtam ki, a basszus és a dob játékába csak bele-bele vág a gitár, a lényeg az atmoszféra megteremtése. Szerettem volna azt a képet zeneileg megkomponálni, ahogy a neon reklámok fényei verődnek vissza a vizes aszfaltról, ami szerintem sikerült a bridge részben, ahol a trombita megszólal, majd az ének visszatér úgy, hogy csak a dob és a basszus játszik. Ezt a dalt nagyon szokta szeretni a közönség, akkor hatnak igazán benne ezek a dinamikai finomságok és a csendek.
A Free már a lemez előtt megjelent fél évvel, ez volt a beharangozója az új kiadványnak. Itt dolgoztam először együtt stúdióban a zenekarommal (Mezei Zoltán - basszusgitár, Vértes Péter- dob).
Ha jól emlékszem, egy szövegkezdemény már itt is megvolt, és egy próbán Peti elkezdett játszani egy groove-ot, ami nagyon tetszett és kértem folytassa, amire rá játszottam a fő témát. Ez volt a kezdő skicc.
A cél egy modern dal volt, ami folyamatosan épül fel és a végén a szóló fokozza hangról hangra a feszültséget, a végső katarzis.
A cím után evidens a dal fő témája, a szabadság. Gondolkodhatunk szabadon? Elmondhatjuk a véleményünket? Szabadok vagyunk vagy csak elhitetik velünk? Miképp vagyunk felelősek a saját szabadságunkért? Nagyon sok kérdés és gondolat, aminek az eredménye ez a dal lett.
Minden dalról sokat lehetne beszélni technikai, zenei és egyéb aspektusból is.
NÁDAS DÁVID | Folytatom is a gondolatmenetet, mert engem is erősen foglalkoztat ez a téma - szabadság, felelősség. Ha a magyar zeneipart nézzük, akkor az jut eszembe a szabadságról, hogy egyik oldalon még mindig igyekeznek irányítani, mederben tartani - gondolok itt arra, hogy miként osztják el és kiknek a támogatásokat, illetve hogy mennyire belekúszik a politika a koncertekbe, az előadók és zenehallgatók életébe. A másik oldalon pedig egyre több előadó, zenekar ér el nagy sikereket, és tömegeknek tart óriási koncerteket szó szerint szabad szájjal. A zene az egyik legerősebb szer. Elképesztő ereje, hatása, rezgése, energiája van. Te hogy látod ezt? Miként éled meg? Gondolok itt az egész zenei piacra, erre a kettősségre, illetve hogy valóban szabadok vagyunk-e abban például, hogy mit hallgatunk? Ha nemcsak benyomjuk a rádiót, vagy hagyjuk a streaming felület algoritmusát dolgozni, hanem keresünk, kutatunk számunkra izgalmas, értékes zenék után, akkor is mi találjuk meg őket, vagy ők minket? Tud-e szabad lenni egy előadó, vagy túl sok a kényszerítő keret, körülmény? Tud-e szabad lenni egy zenehallgató, vagy éppen hogy rabjává válik egy hatásnak, egy zenének?
KUSTAN ADAM | Ez úgy gondolom, hogy túl összetett kérdés. Pár dologra megpróbálok reagálni, de több kérdés, vagy felvetés is nagyon sok tényezős ahhoz, hogy egyértelmű választ lehessen rá adni.
A zenei vagy szórakoztató szektor vagy ipar egy pénzorientált dolog, ami mellé szerintem befér, hogy valamilyen küldetést vagy célt szolgáljon. Leginkább arra gondolok, hogy embereknek minél magasabb minőségű és minél sokrétűbb kulturális termékeket és produkciókat tegyen elérhetővé, amik úgy jelennek meg később, hogy a népesség nyitottabb, tájékozottabb, befogadóbb és edukáltabb lesz. Jelenleg nem ezt a trendet látom én sem.
A magyar piac eleve nem olyan óriási, hogy ennyi szereplőt megfelelő szinten el tudjon tartani anyagilag, és a közönség anyagi helyzete sem engedi meg, hogy annyit költsön kultúrára, amennyit szeretne. Előbb a kenyér, aztán a nóta. Így ebben a szférában is nagy a tolakodás a helyekért, lehetőségekért, mert ezen a játszótéren elég gyorsan körbe tud menni az ember, és az európai turnéra induló nagy előadók külföldön is magyar közönségnek játszanak.
Itthon nincsenek olyan példák és know how, hogy miképp lehet megfelelően kultúrát csinálni, magas minőségen, anyagi megtérülés mellett fókuszban tartva a művészi kifejezést és a kulturális értéket, amit nem csak az itthoni piacon, hanem bárhol máshol is lehet “értékesíteni”. Nem szeretnék képmutató lenni, tudom, hogy ebben nagyon nagy szerepe van a nyelvnek is.
Az, hogy ki, miről és hogyan készít dalokat vagy kiadványokat és utána ki, miért, hogyan hallgatja, arra sokan lennének kíváncsiak.
A saját példámon keresztül tudnék valamifajta választ mondani. Az első lemezem 2021-ben adtam ki, amit 1 év előkészület és stúdiózás előzött meg. Utána próbáltam több éven keresztül koncertezni, szervezőkkel és más előadókkal megismerkedni a fellépések alkalmával, és így szakmai kapcsolatokat kialakítani. Egy ilyen itthoni fesztiválon felfigyelt rám egy külföldi előadó, aki meghívott aznap estére a koncertjére, hog pár dalba szálljak be improvizálni, majd az este végén mondta, hogy segít nekem külföldi fesztiválokra is eljutni. Így jött az első külföldi lehetőség, amire még egy másik koncertet is leszerveztem. Nyilván ez itthon is nagyon jól hangzott, és jöttek a további lehetőségek és még több háttérmunka. Zenekari meghallgatások, majd félév munka, hogy a zenekar teljes egészében összeálljon a debütálásra, közben újabb itthoni és külföldi koncertek. A lemezfelvétel kezdete, aztán pedig kiadás és nyári turné után jött el az a lehetőség, hogy egy booking és management ügynökséggel elkezdtem dolgozni. Eddig a pontig, amit tudtam, megtettem, viszont éreztem, hogy a szintlépéshez én már kevés lennék, és a zenéből venne el rengeteg energiát és időt is a szervezés és management innentől.
Tehát részemről 5 év kemény és konzisztens munka után jött el egy olyan együttműködés, ahol újabb szintek lettek/lesznek elérhetőek, és ezután is ugyanilyen keményen kell dolgozni, csak másképp.
Sokan ezt nem tudják kivárni, vagy beletenni az erőfeszítést, és sokan nem is akarják. Én az egész közben kezdtem el megtanulni azt, hogy amit szeretnék csinálni, azt milyen keretek között lehet a legjobban, és ez miképp bővülhet vagy mutat előre. Nekem a fő szabadság ebben rejlik, hogy a munkám célja hosszútávon megteremteni ezt a közeget a lehetőségeknek, és képessé tenni magam és a produkciót arra, hogy a lehetőségekkel minél jobban éljen.
Ma a saját kiadódnak, managerednek, social mediásodnak, grafikusodnak, prómóterednek és még 50 egyébnek kell nagyon magas szinten lenned, hogy versenybe szállhass mindenki mással. Mert ez egy verseny a figyelemért az elképesztő zajban.
Ha az egész nagy kérdést veszem, akkor jelenleg az önkifejezés kevésbé kap szerepet, és rengeteget egyszerűsödött a zenei nyelv. A zene és a popkultúra ipari jellege miatt inkább termékként hasznosul, jóval kevesebb értékkel. A zene elvesztette kultúra jellegét, hogy “klasszikust” idézzek.
NÁDAS DÁVID | Abszolút így van, ebben a társadalmi formában, létezésben piacinak kell lennie szinte mindennek, hiszen mindannyian pénzből tudunk élelmiszert, lakást, ruhát venni. Ma elképesztő sikereket lehet pillanatok alatt elérni a közösségi médiával, és az emberek tudatos irányításával. A zenében is megvannak a receptek, hogyan lehet slágert írni, persze, az aktuális trendek, hangzások figyelembevételével. S bár a zene sajnos nagyrészt elvesztette a kultúra jellegét, mégis nagyon sok értékes zenét készítő előadó, zenekar van. De jó részük éppen ezért viszonylag kis közönséget ér el. S ide fordult kicsit a kérdésem is, hogy Te például szabadnak érzed magad? Ebben az elképesztő melóban, kötöttségben?
KUSTAN ADAM | Én nagyon hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit, és nagyon szeretem beletenni a munkát és az erőfeszítést. Vannak olyan aspektusok is természetesen, amin nem tudok változtatni, így azokkal csak a lehető legkevesebb időt töltöm, és megpróbálom a legjobb megoldást választani.
Az idő legnagyobb részében próbálok fenntartani egy olyan közeget, állapotot, hozzáállást és együttműködést, amiben képes vagyok a legjobb módon működni és működtetni egy produkciót. A szabadság legfelsőbb foka pedig maga a zene, amikor úgy szólalnak meg a hangok, hogy nem marad kérdés.
A legfontosabb feladatnak és célnak azt tekintem, hogy az önkifejezés minél magasabb fokára lépkedjek közben, szerzőként, hangszeres zenészként, énekesként és előadóként. Ezt nagyszerű érzés minél nagyobb közönség előtt elérni, amiért egy másik területen is kell dolgozni, viszont azt nem árt tudatosítani, hogy nem a közönség méretétől vagy egyre nagyobb érdeklődésétől leszek jobb és jobb.
NÁDAS DÁVID | Mesélj még picit a lemezről, a többi dalról is.
KUSTAN ADAM | A dalok egy része már megvolt különbőző variációkban és frissek is kerültek az albumra. A felvételek az Origo Studióban készültek el, Cserny Kálmán (Bogi) volt a hangmérnők, és ő is keverte őket. Két dalt viszont én vettem fel itthon, amik a Young Boy és a Going Down To Memphis. Mindig is nagyon érdekel az, hogy saját magamnak is el tudjak készíteni egy jó felvételt, és több időt töltsek kísérletezéssel vagy énekléssel, feljátszással, mert a stúdió idő ehhez drága, hogy ott találjon ki és kísérletezzen naphosszat bárki. Tehát azt a pénzt, amit erre költöttem volna stúdióban, azt eszkö zbeszerzésbe fektettem inkább.
Sokat tanultam közben a próbálkozásokból. Azidőtájt olvastam Rick Ruben könyvét is a kreatív alkotásról, aminek az elején elég nehéz volt átvergődnöm, mivel túl spirinek tartottam és abba a látásmódjába nem tudtam belehelyezkedni. A könyvről sokan negatívan írtak, viszont nekem sok ötletet adott és igazából erre is hivatott, mivel nem kész receptek vannak benne, hanem inkább gyakorlatok és ösztönzés arra, hogy bátran főzzünk.
Az otthon felvett dalok pl. 3 feljátszásból meg is voltak. Azt a metódust követtem, hogy feljátszottam elsőre, aztán tartottam pár perc szünetet, majd egy teával leülve visszahallgattam, és utána megint 5-10 perc szünet, amíg a másodikra rákészültem és így tovább. Az, hogy hagytam magamnak időt, sokat segített, ami apróságnak tűnik, de valójában nem akartam egyből kijavítani a hibásnak hallott dolgokat.
Nyáron már teljes zenekkarral tudtam turnézni és bemutatni a lemezt, itthon és két koncerten Szlovéniában is, aminek nagyon örültem.
NÁDAS DÁVID | Úgy tudom, egy komoly tavaszi turné közben vagytok éppen, illetve hamarosan újabb dalt is kapunk tőletek!
KUSTAN ADAM | Március elején indult a tavaszi turné, ami az itthoni két koncert mellett érinti Szerbiát, Szlovéniát és áprilisban Lengyelország lesz az utolsó állomás.
Nagyon várom, hisz Katowice-ben teljes zenekarral képviselhetem a hazai színeket, a European Blues Union által szervezett European Blues Challenge-n. Ez egy nagyszerű alkalom, hogy kapcsolatokat és szakmai barátságokat építsen az ember, és hogy impozáns helyszíneken mutatkozzon be a külföldi fesztivál szervezők, bookerek és egyéb zenei szakemberek előtt.
Ezt követően májusban érkezik egy single ami Heavy Duty Country Kid címmel fog megjelenni.