Színpadról áradó energia, táncolható pop/funky/hip-hop várja azokat, akik ellátogatnak a most egy éves szülinapját ünneplő Soul Surge zenekar koncertjére. Ha engem kérdezel? Igen, érdemes. Mindenképpen színpadra és nagyobb közönség elé érdemes kultúrgyom ;)
Ezek a DaftPunkosok mindig is bele voltak buzulva a hetvenes és nyolcvanas évek diszkós-funkos akármijébe. Persze tesómmal szoktunk keseregni, hogy ott volt a Homework albuma, ami aztán az etalon és a mérce. De most már kicsit objektívabban látom az egész tevékenységüket.
Örülök a Sastrának. Lőrinc egyértelműen nem áll a sorba, ahol a pörgős, divatos, eladható sztájlt kenik rá a színpadra. Az Eklektric erős zeneisége után felkerült a hangfelhőre pár izgalmas trekk, ami igazi elektro hangzást tolt, és bár elsőre nagyon meglepő volt, nekem abszolút bejött. Ezután hosszabb csend következett, aztán kijött egy videó, az 1-2-1. Na ez már tényleg kinyitotta a szemeimet, füleimet: egy loop station és egy trombita. És persze Lőrinc.
lüktet és belémüt. kicsit finoman, nagyon masszívan. beleölelnek magukba, a hangszálak bőgőhúrként rezegnek bele a pillanatba, aztán a következőbe. egyszerre múlik a reggel, jön a láncstájm és érkezik az éj szaga. a forró buliba fonódás_őrületes csókba fulladás_ördögi táncba fordulás. belassult éppen a pörgő zajban, a vágy teste mozdul meg és már csukódik az ajtó_de messze is még a következő. megállóba hajló hanyag kis percek. külföldi érzések itthoni magányba írva. hazai hangok messzi köntösbe burkolva. bólogatós hangulat, nem múló, nem múló.
És itt a Brains legújabb lemeze. Vártam, vártam, de eléggé tartottam tőle. Ennek az az egyszerű oka, hogy azok az emberek közé tartozom, akik még a Humanual és Top Shotta idején szerettek bele a banda muzsikájába. Így tehát a sokgitáros, hosszútrackes, masszívan ándörgránd drámenbrénsz stílusba, nem pedig a divatos ötvözetbe.
Már az első hallgatás függővé tett. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak, elaludjanak a gyerekek, és ismét fejembe húzhassam a fejhallgatót. Nem mintha nem lelném örömömet a srácokban vagy rossz napom lett volna. Ez egész másról szól. Arról, hogy belekóstoltam valami igazán különlegesbe és mielőbb szeretnék tovább ismerkedni vele. Mert ez a zene nem sokáig vacakol, azonnal belém vackol. Akárcsak a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben.
1991. Tavasz. Kecskemét. Mongol eredetű helységnév, ahol ősi, kultikus temetkezési területet tártak fel. Jelentése köbö vízben szegény terület, szegény aratás. A szó pedig Úzgin Űver. A hazai underground egyik atyja. 2005. Vörös Reworkz by Olivier Drieu. A lemez a Vörös Rébék album remixeiből. O.D., a francia Personal Data egyik tagja. A jól ismert népi indíttatású Úzgin Űver feelinget trip-hoppal, dubbal és breakbeattel spékelte meg. Az ötödik LP, a Bucka sem kerülte el sorsát. Itt a ReBucka.
Korai volt ma a kelésem, korai sokszor a várakozás, az örülés, de akár az őrülés is. Itt ez a cikk is kicsit korai, hiszen két nap múlva lesz csak az új Gödörben az új lemez bemutatója, én meg már itt írok róla. Viszont egy dolog biztos: az új album okozta öröm nem korai, mert egy bitang erős gyógyrock elpéről van szó.
Ha hiszed, ha nem, évekkel ezelőtt volt olyan specialítása, amire megnyaltad volna a szád szélét. Sajnos sokáig nem tarthatott ki, mert kegyetlenül fölfalta a pénz rettentő szörnye. Vagy valami hasonló történhetett vele, nem emlékszem már az okokra.
Nyílik a zenélő doboz, de mielőtt még nyugodtan hátradőlnél, a lágy csilingelésbe vad, disszonáns hangok hasítanak. De hiszen ez nem is zenélő doboz, hanem Pandora szelencéje! Talán meggondolnád magad, visszazárnád, de most már késő, nem tehetsz semmit. Kiszabadítottad a szellemet a palackból és nincs többé visszaút. Átvertek, megtévesztettek, mert a látszat csal. Bizony, a bolondját járatják a gyanútlan emberrel. Veled is, kedves olvasó.
egy nagyon összetett, húzós anyag. Nem kell tudni, de szerintem sokban hozzá tartozik, hogy Kowa már régóta egy izgalmasan kanyargó ösvényen lépdel. Volt ugyanis egy Mantra nevű krisnás rock banda, akiknek jópár lemezén halljuk Kowa énekét. Aztán volt és van is egy Black-Out nevű másik rock banda, ahol Kowa a frontember. És van a Kowalsky meg a Vega, ezt talán nem kell bemutatni. Mindegyik csapatban közös, hogy amellett, hogy tök egyedi zenét tolnak, nagyon tartalmas szövegeket raknak a dallamok mögé. Leginkább az ÉLETről, az EGYről szólnak a dalok.
lett egy Egyszercsak. Nevű zenekar. Két lemezt is kiadott ez az Egyszercsak, mindkettőn oszlopos - de mégis inkább gitáros - tagként volt jelen Szepesi Mátyás, aki mint mondtam, gitárral él. És zenével persze. No kedves történetünk itt kezdődik, az ismeretségünk legalábbis valahol itt kezdődött. Vele, a Szepesi Matyival. Akkor még csak a hangfalak innenső oldaláról.
Neo dalszerző-énekes, Occam-lemez, aztán zenekar közreműködő. Most pedig Manoya - máshol azt írják, álnév, én azt mondom, művésznév. És szólólemez: Hundred Arms LP. A tőlem megszokott lemezajánló hangulat, avagy hogy is írnám le:
A Makámot egy kedves - hozzám hasonlóan elborult zenei ízlésű - világzene-és jazzőrült ismerősöm révén hallgattam először úgy a '9 kolinda' albumuk idején. Akkor találkoztam először ezzel a stílussal, ezzel a világgal. Egyből kíváncsivá tett a Lovász Irénnel közösen készített lemezük. Megkaparintottam egymás után a régebbi korongjaikat.
A Hiperkarmából ismert ütős, Zaják Péter, valamint a Pluto-frontember Nemes András régebbi ismeretség, közös próbaterem no és hasonló elképzelések révén egyszercsak nemrég egyedik albummá gyúrta a számait, aminek a címe egy örök igazság lett: Minden kezdet könnyű.
kezünkben az új korong. Mondjuk nekem csak az mp3, mert más bandákkal ellentétben a tankok b**sztak még válaszolni is a sajtópéldányt kérő mailemre, nemhogy küldtek volna egy darabot is a lemezből. Biztos nekem rosszak a kapcsolataim, bár mondjuk úgy, hogy még a honlapjukon sincs egy kontakt sem, kit lehet keresni... hát nem könnyű felvenni a kapcsolatot. No, inkább az albumról, a zenéről.
A mondat közben ponttá válni. Az éjjeli holdban kicsi árnyék lenni. Az emberi fejben pillanatnyi gondolat lenni. Megtisztelő, azt hiszem. De ha nem is, hát baromi jó érzés lehet. Az emlékek villódzó spermák az este méhében. A jelen egy annak hitt eszmény. A mozdulat múló rezdülés, éppen-tett. Halk aposztrof, kegyes kis véletlen, ha úgy tetszik. Neked. Barátom ha vagy, hát kezded már sejteni, miből is állhat össze valami néma harmónia.
Volt egyszer egy Better Tomorrow, és volt egyszer egy Pieces. A nagy szerencse az, hogy még mindig vannak, és hallgathatók bármikor. Ugyanis ezek a Sárik Péter - Frey György - Berdisz Tamás zenészhármas első két albumának címei. Írtam is az utóbbiról egy igen pozitív hangvételű kritikát. Nemrégiben jelent meg harmadik, Jazzkívánságműsor című lemezük. Erről szól ez az írás.
- Micsoda?! Plastik brutto? -kérdez vissza egy ismerős.
- Nem - mondom - Drastik Putto. Jó lesz megjegyezni ezt a nevet.
Erre ő is nevet. Pedig a zenekar bemutatkozó albuma nem vicc, bár nem is teljesen komoly. Véresen komolytalan.
Nemisrég jöttek ki egy akusztikus lemezzel, ami kimondottan bejött. Kicsit rendhagyónak mondható, hiszen nem írták át teljesen a számokat, hanem egyszerűen akusztikusra cserélték a hangszereket. Viszont maradt a dinamikus dob és basszus, amitől ugyanúgy húzott, mint torzítva. Jó, nem pont úgy, de értitek… egyedül Zoli nem túl jó angolsága, ami folyton megzavarja itt-ott a dalok sodrását – érzékeny fülnél sajnos ez van. De félretéve ezt a kis bibit, és nem emelkedve a fikázó és okoskodó sok faszfirkász közé, maradjunk a Fekete zászló című új lemeznél, ami viszont most jelent meg.