Azon kevés újságírók közé tartozom, akik érzik a hatalmat a publikálásban, és egy fontos, komoly egésznek látják a cikket. Negatív hangvételű kritikák csak érvekkel együtt születnek, és azokban az indulatoknak helyük nincs. Általában, ha kezembe-fülembe akad egy-egy olyan lemez, ami nagyon nem jön be, akkor elsüllyesztem a többi halomcédé közé, vagy elajándékozom, s nem írok róla. Ákos ilyen szempontból mégis kikerülhetetlen, hiszen rajongójának vallottam magam kamaszkorom javarészében. A Lángoló Gitárokon nagyon eltalált cikket lehet olvasni A katona imája lemezről, s őszintén megmondom, egy ideig gondolkodtam is, hogy egyszerűen csak belinkelem, merthogy szinte teljesen egyezik a véleményem mista gondolataival.

Egy spanyol numetal blog lett az egyik "zeneszerző" helyem. Persze csupán a hard numetal zenék terén. No hát ott találtam meg a S.O.R.E. együttest. Egy amerikai bandáról van szó, akikről szenzációs módon semmit nem találtam a neten. Normál esetben ugye egy zenekar minél jobban próbálja reklámozni magát, hogy minél többen megismerjék... na hát ez a csapat mintha direkt titkolni akarná magát... Annyit azért megtudtam, hogy a hip-hop szcénát képviselő The DRP elnevezésű formáció (amelyről ugyancsak semmit nem tudtam megtalálni egy lemezen kívül, ami csak pénzért tölthető...) első zenekaráról van szó, mely 2000-2006 között működött - elvileg.

OBJEKT. Fabrizio Moro 1975 áprilisában látta meg a napvilágot Fabrizio Mobrici néven Rómában. Már kiskorában gitározni tanult. Eleinte feldolgozásokat (Guns N' Roses, the Doors, U2) játszó bandákkal lépett fel. Aztán 1996-ban kiadta első single-jét, mely a Per Tutta Un'altra Destinazione címet kapta. 2000-ben aztán elkészítette az első albumát, mely nemes egyszerűséggel az énekes nevét viseli. Ugyanebben az évben részt vett a Sanremo Zenei Fesztiválon, ahol a Fiatal művészek szekciójában a rockos hangvételű Un giorno senza fine című számot énekelte.

Nagyon nem kell. A cikkekből, a sablonokból elég. Van egy Fénystopposok. Van egy Vad Fruttik. Azt mondják, azt írják, harmadik lemez. Nekem első. Előtte csak pár dal volt, és egy brutál ütős szám, a Nekem senkim sincsen. Persze, Sárga zsiguli, alteréterbe jókor robbant track. De most egy egész lemeznyi igazi Vad Fruttik. És ez baromi jó. Hangulat, egyedi feeling, szőrhasogató és szobában ugrálós léggitározós. És egy Nem hiszek. Talán a legjobb. Persze csak nekem. Egy darabig Ákos Hűség, aztán rock opera. Mégsincs mellékíze. Eltalált, és kész. Pont. Tízből tíz.

Smaragdzöldben játszó tornyokat ölelgetnek a hópelyhek. Lágyan táncolják körbe a csúcsos tetőket, lassan tipegő hóbárányokat szülnek az égre. A naptányér aranyspagettit lógat a város fölé, csillogva lóbálja a szél a smaragdcserepekre. A tornyok ölében, a bíbordomb hátán a házak, és mind, kik élnek e vidéken. Szélsebes suhogáskönnyű héják és sasmadarak kört fújnak a türkizégre. A nyárvölgy felett emelkedik a templompalota. Smaragdkövet simogató szoknyadallamot hagynak az elmúlt percnek pöttöm aranyhajú gyermekek. A nagy virágfaragott kapun egy varázsló lép ki, a zöldtorony ablakában egy boszorka mosolyog kedveslilán. éGHYMESe messzerepülő regéjét hozza az északi szél, délen már várják a trópusi manók.

Talvin Singh Matharu egy londoni születésű csákó, akinek a zenéjét már kiskamaszként hallgattam. Emlékszem, pesti rokonaimhoz jártam fel néha. Ahogy felértem, már vártak. Akkor még fogalmam sem volt annak a bizonyos Budapest nevű dolognak a működéséről. Le a metróba, beszélgetés, mi újság, mi történt azóta. Aztán egy híd alatt ott a kocsi. Beszállás. Műanyag műszerfaltakaró fel, alatta vadiúj hificucc mp3 játszóval. Akkor még ez nagy szó volt. És indiai, arab, keleti zenék gyönyörű minőségben. Kinn a kavargó, áramló főváros, benn a nyugodt délután. Na hát így ismerkedtem meg ezekkel a zenékkel. Mindig is fogékony voltam minden újra, és a zenemániám is másokat őrületbe kergető szinten mozgott már annak idején is. Így hát egyből kerestem írható CD-ket és már toltam is át magamnak a srác vinyójáról a jobbnál jobb világzenéket. A world music csak évekkel később jött divatba, de hát ez tök mindegy.

A világ egyik legdurvábban játszó basszgitárosa, Stanley Clarke 2010-ben kiadta legújabb lemezét. Az anyag iszonyatosan ütős lett. Clarke szólókarrierjének első három lemezéhez (Journey to Love, Stanley Clarke, School Days) hasonlítja az új albumot, de természetesen a darabok teljesen újak. Hosszúra nyújtott elektronikus tételekként hivatkozik Clarke az új szerzeményekre, melyek különleges utazásra viszik a hallgatót. S ezt meg kell erősítenem. Ez az album a fúziós zene egyik legzseniálisabb képviselője.

Ez a bejegyzés a harmadik része az olasz előadókról és zenékről íródó sorozatomnak. Ebben - mint az a címből is kiderül - Marco Masini olasz énekes-zongorista-dalszerző munkásságát mutatom be. Rendszeres olvasóim a megmondhatói, hogy legtöbbször - szinte mindig - rendhagyó módon és a lényegre, a fő hangulatra összpontosítva igyekszem vezetni írásaimat. Ez egy kicsit most mégis más. Mielőtt nekiálltam volna ugyanis, végigböngésztem a netet, és Marco honlapján beleolvasgattam a biográfiájába. Nagyon érdekesnek bizonyult, így előkotortam a net valamely távolabbi zugából az angol verzióját, és lefordítottam magyarra. Így aztán ez az írásom most inkább magáról az előadóról szól, s csak a végén engedek meg magamnak egy kis hozzáfűzendőt. Parancsoljatok:

Kisebbeknek és nagyobbaknak. Hirdeti a borító. Egy nagy papír, összehajtogatva. Kicsit tokszerű, kicsit meseplakát, kicsit pedig bölcs gondolattár. Nadeszóvalhogytehát. Mi is ez voltaképp? Egy gyermekalbum. Méghozzá Kardos-Horváth Jánostól, akit a Kaukázus zenekarból ismerünk. Hogy miért és hogyan csinált ő kisgyerekeknek címzett lemezt? Nagyon egyszerű.

Három poronty apukája, ráadásul kiválóan tud zenét és szöveget írni. A stílus pedig magáért beszél, a dalok akár egy új Kaukázus, vagy Kafkaz számai is lehetnének. Ehhez adjuk hozzá még Jamie Winchestert és az Óperentzia zenekart. Ők is társai voltak ugyanis Janónak a korong készültekor.

NEK (avagy Filippo Neviani) neve bizonyára sokak számára idegen hazánkban. Tapasztalataim szerint ez azért van, mert a legtöbben még mindig a menő és irdatlanul sikeres inglis és ömeriken együtteseket istenítik, és sokan még a magyar zenéktől is elhatárolódnak. Az angol nyelv is túlsúlyban van a hallgatott muzsikáknál. Pedig nem hiszem el, hogy többet tud adni egy magyar embernek tartalmilag egy külföldi zene, mint például egy Presser, egy Zselenszky, Kowalsky, egy... és lehetne sorolni nagyon hosszan. A hangulat megint más tészta. És itt a lényeg.

EROS RAMAZZOTTI. Kiskorom. Őt ismertem meg először. Jó hangulat, kicsit ismeretlen, aztán már baráti, kedves. NEK. Hasonló feeling, gitáros, lágy, néhol dinamikus. Tetszett. TIZIANO FERRO. Érdekes, izgalmas. Egyre jobban tetsző, egyre kiforrottabb. Nemrég jelent meg a negyedik lemeze, ami egyértelműen bebizonyította számomra, hogy ő a legjobb a populáris zene világában. Aztán jött még LAURA PAUSINI, GIUSY FERRERI, MARCO MASINI, GIANLUCA GRIGNANI, GIANNA NANNINI, STADIO és MICHELE ZARRILLO. Nagyon nagy olasz kedvencem még FABRIZIO MORO is. A rapben egyértelműen a FABRI FIBRA a legjobb. Rockban a numetalt toló LINEA77.

Tea. Gőzölgő. Cserfesen felfelé. Akár a füstölő. A japán. Követi. Szemem az kacskaringókat. Aztán az illanást. Ahogy eltűnik a kanyarban. Hátul kiélesedik a táj. Az ablakon túl. Látszanak. A dombok a sárguló koronákkal. A nap a lemenő felhők között. Északról jöttek. Északkeletről. Nem tudom, csak gondolom. Hogy szóljanak. Keszthelyen volt egy sztori. Ja, semmi különös. Néhány eltöltött nap. Vagy elcseszett. De hogy rohadt jó volt, az biztos. Linea77.

Biográfiát most mellőzve csak annyit mondok: van egy BMB nevű magyar hip-hop rap formáció. A srácok őszintén, fölös vaker nélkül szájalnak az életről. Zsír rímek, jó hangszerelés, 2008-ban egy Neparázzárá LP, most októberben pedig egy újabb, a második. A címe Nemteccikvalami?! Rendelni és infózni a BMB site-on lehet. Kis ízelítő, hogy miről is van szó, és a Bólints című számuk klipje, ami szerény véleményem szerint minden kétséget kizáróan igazi kultúrGYOM :)

Az „A thousand suns”, mint minden nagy zenekar új lemeze nagy visszhangot kap a médiában. Bloggerek, újságírók, újságíró bloggerek, és még sok véleményt formáló arc teszi le kézlenyomatát az album mellé. Mert inkább egy másik lemezt emelnek le a polcról. Ezért ugyanis még egy fityinget sem adnának ki, annyira borzalmas. Persze vannak, akiknek ez is tetszik, akik megértik az elborult, mély zenei és gondolati világot, melyet a Linkin Park pakolt az új cuccra. Nos: nem szeretek fikázós cikket írni, így inkább csak rövid eszmecserét folytatok magammal a témában.

Giusy Ferreri második lemezén - bár ezúttal dalszerzőként nem jegyezhetik - ismét közreműködött Tiziano Ferro. Az énekesnő új albumán ugyanis olasz és más külföldi művészek számait énekli.

Ám minden dal olaszul szólal meg! Tiziano Ferrónak köszönhetően. Ő ültette át ugyanis olaszra többek között a brazil Marisa Monte, a spanyol Rosario Flores, az angol Nick Drake, a mexikói Consuelo Velazquez, valamint az amerikai Jerome Kern számait. Az itáliai szerzők közül pedig Luigi Tenco, Bruno Martino, Iva Zanicchi, Rino Gaetano, Belinda Carliste és Paul Benvegnú dalait adja elő.

Rátaláltam, vagy mondjuk úgy, rámtalált Giusy Ferreri új lemeze. Ennek előzménye egy korábbi lemez, melyről írtam, viszont nem a kultúrGYOM-ra, hanem még a music.hu-ra. Mivel szorosan összefügg a két cikk, most ide is felkerül a régebbi, s csak aztán a ténylegesen új.

1991. Tavasz. Kecskemét. Mongol eredetű helységnév, ahol ősi, kultikus temetkezési területet tártak fel. Jelentése köbö vízben szegény terület, szegény aratás. A szó pedig Uzgin Üver. A hazai underground egyik atyja. A történet a cikk alatt. Most pedig 2005. Vörös Reworkz by Olivier Drieu. Hullámpapírból hajtogatott borító. A lemez a Vörös Rébék album remixeiből áll. Olivier Drieu, a francia Personal Data egyik tagja. Drieu nagyon az elektronika elemében van. A jól ismert népi indíttatású Uzgin Üver feelinget trip-hoppal, dubbal és breakbeattel spékelte meg. Építkező lemezről van szó, nekem nagyon bejön, hogy az egész meditálós indítástól a keményebb dnb, dub és elektro-rock is szerepet kap. A neten mindössze 1250 Ft-ért beszerezhető. Hamarosan cikk az új anyagról, melynek címe Bucka, és 2010-ben jelent meg szerzői kiadásban.

Három évvel a legutóbbi Replika lemez után július 1-jén megjelent a sokak által várt kilencedik album. Az élvezetek földjén címet viselő korong megint kicsit más, mint az eddigiek. Spirituális mondanivalója azonban változatlan Csató Péternek, vagyis Nitai-bhavana das-nak, a debreceni Krisna-tudatúak tanító-vezetőjének köszönhetően.

Részeg mosoly az arcba. A fénysávok állandó rezgésben a körúton. A tömeg éled, a hullámok egyenletesen csapnak szét. Bérház alakok, elmosódó Pest. Hahota és sikoly valahonnan, már nem látni. Ütemre megy az út, a sárga kígyó merészen suhan, a négyes-hatos. Fordulunk, a fények mosnak, az éj mit nem rejteget. Szárnyak nyílnak, a felszín eltűnőben. Kérdések és mondatok már nincsenek. Hullámzás van, homályba burkolózunk. Lüktet bennünk a lét, a fény nem fontos.

Három-négy kanál humor, egy csipetnyi dalhajlítás, zúzda olyan érzem-formán, utána spanyol-latin tűzön kicsit melegszik, aztán mehet bele folk, rászórva a tetejére. Utána újból egy kis latin. De az már nagyon durván. Erősen, keményen, és mégis szívet facsaróan. Pszichorepítő Kaske…